Verse - LEVI HOME STUDIO

ZENE MINDENEK FELETT!
lEVI hOME sTUDIO
Social Dance Solutions
Tartalomhoz ugrás
BIO
S . N . S .

Az első zenekari tagságom 1988-ban a békéscsabai Fürjesen, a Magyar Néphadsereg MN1912 bázisán a lokátorosok között kezdődött. Katonatársak voltunk és szabadidőnket hasznos kulturális tevékenységgel töltöttük el. Zenélgettünk, jammeltünk, beszélgettünk az alegység emeleti könyvtárában. Aztán egyszer valakinek a fejéből kipattant: alakítsunk zenekart. Így lett meg számomra az első, igazi, hangszeres zenészekből álló csapat a: Systema Nervosum of Satani. Erősen hard rock irányzathoz kötődő formáció voltunk, ezért lett a zenekarunk neve durva fordításban: A Sátán Idegrendszere, ami nem éppen megnyerő név, akkor ez jutott eszünkbe.
LEVI HOME STUD!O

A LEVI HOME STUD!O 2005-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan szolgáltatásokat nyújtson, amelyek a hétköznapinál szerényebben élők számára is megfizethető legyen. Ezekkel a termék konstrukciókkal álltam rendelkezésre: házi audio kazettákból CD-re írás, házi videó VHS kazetták DVD-re való digitalizálása, hangtechnikai megoldások, erősítés, hangosítás, stúdió felvételek készítése, stúdió zenék komponálása, szignálok, betétdalok készítése. Egy másik szegmensből az egészség védelmében svédmasszázs és masszázsterapeutaként dolgoztam. De e mellett fotóztam, videóztam, weboldalakat szerkesztettem, grafikai munkákat is készítettem.
SZEKCIÓ

A Szekcióval 2009-ben ismerkedtem meg, Majsai Mikey Miklós barátom révén, aki a zenekar basszusgitárosa volt. Később kiderült, hogy egy volt kollégám Csete Zoli is ott gitározik. Mikey billentyűsnek hívott el hozzájuk, de az első castingon kiderült, hogy nem illek a zenekar stílusába. De maradhattam, s néhány évig a zenekar hangtechnikusaként, mindeneseként segítettem a munkájukat, a fellépéseiket. Roadként hangládákat cipeltem, kábeleket kötegeltem, hangszereket, hangtechnikai eszközöket pakoltam. A koncertek alatt ügyeltem a zenekar biztonságára, "pótanyaként" szereztem be üdítőt, kaját, amikor nem kaptunk a vendéglátóinktól. Rengeteg fotót készítettem a fellépésekről, a próbákról a közös bulikról.
Nagyon szép időszak volt ez számomra, hiszen nem csak a zenés szórakozási igényem elégíthettem ki, de mellette nagyon sok tapasztalatot szereztem, tanultam és a koncerteken rengeteg ismerős-barát-rajongóra tettem szert.

Z. K. B. M. - ZENÉSZ KERESŐ BÉKÉS MEGYE

Egy népszerű közösségi oldalon néhány zenész meghívásával megalakult a Zenész Kereső Békés Megye nevű csoport. Létrehozását az alapító - Berki Csaba tanár úr - így fogalmazta meg:
"Lépten-nyomon megszólítanak ,magányos' zenészek, hogy tudok-e működő csapatot, ahova beszállhatnának. Mindenféle hangszeressel találkoztam már, dobos, herflis, gitáros, billentyűs, stb-stb. Ugyanígy a zenekarok meg állandóan tagokat keresnek és nem találnak egymásra. Mennyi jó zenész/zenekar szaladgál itt ,csonkán' a megyében!"

A Z.K.B.M. zenekart 2014. augusztusában a Zenész Kereső Békés Megye csoport tizenegy tagja alapította azzal a céllal, hogy a zenészek egymásra találtak és közösen együtt tudnak működni, képesek felhőtlenül egymást és a közönséget szórakoztatni.

Szeptemberben az anyaoldal alapításának emlékére születésnapi bulit - koncertet rendeztünk az élő legenda: Zöld Elefánt (Blues) Klubban. Majd a Csabagyöngye Kulturális Központban.
2015-ben ismételtünk - a 2. születésnapot is mindkét helyszínen koncertekkel.

Azóta ebben a csoportban más zenészek is egymásra találtak.
MONDAY JAM

A Z.K.B.M. csoportba tartozó zenészek, énekesek a békéscsabai egykori nevén Zöld Elefánt, majd Elefánt Klub színpadán közös örömzenélésbe kezdtek minden hétfő este - innen ered és ebből keletkezett a Monday Jam zenei rendezvénysorozat.
Az "Elefánt" után a Monday Jam több helyszínen is megmérettetett.
A Csabagyöngye Kulturális Központban, valamint az ehhez tartozó Jaminai Közösségi Ház is otthont adott e rendezvényünknek és a 2015. évi bemutatkozást követően 2016-ban is megtartottuk fellépéseinket Farsang, Nőnap, Húsvét stb, majd azt követően minden hónap első keddjén miénk volt a színházterem. Mivel nem hétfőn voltak a fellépések, ezért kicsit módosult a név, lett: Jam in Jamina.
2017-től egy új helyszínen a Narancs Rock Caféban folytatódik a Monday Jam hétfő esténként, ahová még vidékről (Kondoros, Mezőtúr, Budapest) is gyakran ellátogatnak a zenészek egy kis feltöltődésre.
2018-tól a Monday Jam útra kelt és évi 2-3 alkalommal Mezőtúron is megmutatkozunk népes csapatunkkal.
Idén, 2020-ban először jártunk és egy fergeteges ramazurit csaptunk Kondoroson.

ÉNEKKAROK

A Békéscsabai Evangélikus Vegyeskarban tenor szekcióban énekeltem.
Karvezető: Kutyejné Ablonczy Katalin
Kóruspróbák az Evangélikus parókia emeleti előadójában (Luther utca 1.)
minden kedden 17.00-tól
Elérhetőségink:
5600 Békéscsaba Luther utca 1.
Telefon:  +36-20-824-2956


A Békéscsabai Bartók Béla Vegyeskarban bariton szekcióban énekeltem.
Szakmai vezetőnk: Perlaki Attila karnagy
Kóruspróbák a Csabagyöngye Kulturális Központ panoráma termében (I.em.)
minden szerdán 18:30 - 21:00;
és szombaton 10:00 - 12:00;
Elérhetőségeink:
5600 Békéscsaba, Széchenyi u. 4.
E-mail: bartokkorus@bhn.hu
FELHANGOLVA ZENEKAR

Az együttesbe 2016. januárjában kerültem osztálytársaim révén. Korábban a békéscsabai Premier Művészeti Szakgimnázium hallgatójaként zeneelméletet, zenetörténelmet, szolfézst, stúdiótechnikát, előadóművészetet és a billentyűs hangszerek kezelése mellett dobolást tanultam. Itt lettek zenésztársaim, így a próbák sokszor az iskolai tanítási napokon zajlottak. Elsősorban vallási tartalmú dalokat dolgoztunk fel és ültettük át a modern hangszeres előadásba. E mellett lírai szerzeményeket írtunk, illetve hangszereltünk, valamint magyar és külföldi előadók könnyedebb zeneszámait is játszottuk. A zenekar tagjai...
JOHNNY & LUI

Johnny Moonlight énekes előadó művésszel 2018-ban futottam össze Békéscsaba egyik nívós találkahelyén, a belvárosi Borozóban egy közös zenei projekt kapcsán. Az akkor már igen népszerű zenész-énekes társat keresett előadó művészi céljai megvalósításához.

A helyi sajtó így ír a méltán népszerű énekesről: "A hosszú évekig külföldön élő szólóénekes Johnny Moonlight, a romantika nagykövete itthon tiszteleg az egyik legnagyobb magyar előadó, Szécsi Pál emlékének. Emlékest-csillagturné állomásait e legnagyobb magyar romantikus szólóénekes 75. születésnapi jubileuma alkalmából szervezi."

Ezeken és más, visszafogottabb tánczenére épülő estjein billentyűvel és vokállal kiegészítve kísérem. Projektünk még kezdetben kezdetleges szakaszban volt, de nagy reményekkel, hittel vetettük bele magunkat a zene világába, a közös zenélés örömeibe. Közös produkcióinkat két alkalommal a békéscsabai Fiume Hotel & Restaurant, valamint a Rózsakert GM Tánciskola falai viszhangozzák.
LEVIKE PARTYZENÉSZ - a hangulatfelelős

A Felhangolva zenekarban való aktív zenélést a művészeti iskola sikeres elvégzésével abbahagytam és 2019-ben szóló pályára álltam. Előnye ennek a formációnak, hogy nem vagyok mások igényeihez kötve, nem kell folyton alkalmazkodni, elviselni vagy épp eltűrni a bogaras zenésztársakat. Hátrányát még nem tapasztaltam, s ebben optimista hozzáállásom is nagyban segít. Így azt játszhatok egyrészt, ami nekem tetszik és amivel közönséget is el tudom varázsolni.
Partnerek:
Vissza a tartalomhoz